MENU

Történet

Az igazi nagypolgári eleganciát tükröző belvárosi épület az 1860-as években épült Hild József tervei alapján. A klasszicista építészet kiemelkedő alakja több száz házat tervezett és épített, a környéken is többet. Az említett palota egy kései műve, melyet a mester halála után Zofahl Lőrinc építész fejezett be korai eklektikus stílusban. Az eredeti építtető Spitzer Albert kereskedő lehetett.

Az épület eredeti lakófunkciójának megszűnése után irodaházként működött. 2004-ben az utcai szárny megtartásával Porcsalmi Zoltán tervei szerint az udvari részeket lebontották, és a ház új vasbeton szerkezetet kapott. Az így tervezett lakóépület azonban nem valósult meg, csak a váza készült el.

2014-ben Hegedűs Péter és Bolyó Ágnes tervei alapján kezdték el a szállodafejlesztést az épület értékeit megőrizve, de a 2000-es évek igényeire szabva. Az új szálloda belsőépítészeti tervei Vörös Virág, Sáfrány Csilla és Bagyinszkiné Kiss Tünde nevéhez fűződnek. A ház különlegessége, hogy kialakításában megőrizték az épület tipikus monarchiabeli karakterét, így a szobák egy hat emelet magas belső körfolyosóról nyílnak impozáns látványt nyújtva a különleges belső térre.

A belsőépítészek kiválóan ötvözik a vintage stílust a modernitással, a klasszikus, békebeli eleganciát a legújabb technikai vívmányokkal a szobák és a közös terek kialakításánál, berendezésénél egyaránt. IPE Cavalli bútorok, Swarovski kristálycsillárok, kézzel festett angliai selyemtapéták, bronzszemcsékkel végighintett padlóburkolat, prémium minőségű Harlequin Leonida Velvet textilek uralják a teret, és kényeztetik a szemet.

A Prestige Hotel Budapest****Superior épületét jellemző nagypolgári letisztult formavilág, a hatalmas belső terek, a fekete-fehérben megjelenő pazar enteriőr a formaruha terén is egyedi tervezést igényelt. A nagypolgári stílust a modern kor trendjeivel ötvöző formaruha-kollekció különlegessége a letisztult stílusvilág. Az összes szállodai pozíció formaruhái harmonikusan illeszkednek egymáshoz, de önállóan is karakteres megjelenésűek. Az egyes területek szerves részei a harmonikus összképnek. Minden a legapróbb részletig kidolgozott, a stílusjegyek végigvezethetők a kollekció részein. A formaruhák színválasztása is a szállodai enteriőr színvilágát meghatározó fekete-fehér dominanciára épül.

A hotelben relax részleg és konferenciaterem is működik, így egyszerre tudja a turistaként Budapestre érkezőket és az üzleti utazókat kiszolgálni.

Szállodánk 2015 áprilisában nyitotta meg kapuit.

Egyedi kedvezmény a Prestige-ben:

Nézd meg, mit kell tenned ahhoz, hogy megkapd az egyedi promóciós kódunkat!

3 egyszerű lépést kell követned és máris küldjük az egyedi kódot tartalmazó emailünket:

Tovább a részletekhez