MENU

COVID-19 vendégtájékoztató

Kedves Vendégeink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Prestige Hotel Budapest**** nyitva tart. A körülmények megváltoztak ugyan, de jelmondatunk maradt a régi:

„Enjoy the hospitality!”

Legfontosabb küldetésünk továbbra is a vendégeinkről való valódi gondoskodás, melyet most a megváltozott helyzetben, a korábbiaknál szigorúbb biztonsági intézkedések mellett valósítunk meg. Óvintézkedéseinket az alábbiakban olvasható Health Care Codex tartalmazza, továbbá kérjük szépen, hogy tájékozódjon az aktuális érvényben lévő kormányzati korlátozásokról a „Mielőtt szállodánkba érkezik” menüpont alatt. Köszönjük figyelmét és együttműködését.

Belföldi vendégekre vonatkozó szabályozás: Szállodánkba való bejelentkezés feltétele a védettségi igazolvány bemutatása, melyet recepciós kollégáinknak kell felmutatni. Amennyiben a bejelentkező nem adja azt át ellenőrzésre, akkor az érvényes jogszabályok értelmében bejelentkezését meg kell tagadnunk. Kizárólag az eredeti védettségi igazolványt tudjuk elfogadni, annak fénymásolata, vagy más bemutatási módja (pl. fotón) nem érvényes.

Az aktuális magyar kormányzati szabályozás értelmében azon külföldi állampolgárok léphetnek be Magyarország területére:

  • akik állandó, vagy 90 napon túli magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkeznek (az előbbiek esetében a családtagok is beléphetnek)
  • akik itt dolgozó sportolók vagy sportszakemberek,
  • akik magyarországi kulturális intézmények foglalkoztatottjai,
  • akik teherforgalmat bonyolító szállítmányozók,
  • akik hivatalos látogatáson lévő személyek,
  • illetve mindazok, akik igazolni tudják, hogy az elmúlt fél évben átestek a COVID-19 betegségen.



484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet

„2/B. § (1) A 2/A. §-ban foglaltakon túl e rendelet alkalmazásában koronavírus ellen védett személy, aki

a) olyan állam által kiállított védettségi igazolással rendelkezik, amely állam által kiállított védettségi igazolást Magyarország elismeri és ennek tényét a külpolitikáért felelős miniszter a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésében kiadott rendeletében (MSZÉSZ komment: 7/2021. KKM rendelet) megállapította, és

b) koronavírus elleni védettségét az a) pont szerinti állam által a részére kiállított koronavírus elleni védettségi igazolás bemutatásával igazolja.

10.§ (5) A szálláshelyen a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy tartózkodása megengedett.”

A külföldi igazolásminták az alábbi oldalon érhetők el:

https://kormany.hu/dokumentumtar/magyarorszag-altal-elfogadott-vedettsegi-igazolasok-mintai

A meghatározott országok listája folyamatosan frissül a 7/2021. KKM rendeletben.
Az egyeztetések alapján a következő tizenkettő országgal született megállapodás az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről – a Magyarországon felhasználásra kerülő valamennyi vakcinával történt oltás esetében –, valamint egymás állampolgárainak beengedéséről:

a) Bahrein,
b) Csehország,
c) Észak-Macedónia,
d) Horvátország,
e) Montenegró,
f) Szerbia,
g) Szlovénia,
h) Törökország,
i) Georgia
j) Moldova
k) Mongólia
l) Románia


Korlátlan a belépés külföldről az alábbiak szerint:

10 / B. § (1) Ha a Magyarországra való belépés üzleti vagy gazdasági tevékenység, amelynek tényét egy nem magyar állampolgár hitelt érdemlően bizonyít Magyarország területére történő belépéskor. Ebben az esetben Magyarország területére korlátozás nélkül bejöhet.

  • Az utazás üzleti jellegét hitelt érdemlően bizonyítani szükséges ezen IGAZOLÁS kitöltésével.

 A kulturális eseményekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a sporteseményekre:

  • A Magyarországon megrendezett nemzetközi sportesemények és kulturális események nézői csak akkor léphetnek be az országba, ha negatív PCR-teszt eredményük mellett jegyük is van az eseményre és egészségügyi vizsgálatnak vetik alá magukat. Ezenkívül a belépéstől számított 72 órán belül kötelesek elhagyni az országot. Az egy Schengeni tagállamban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban vagy Kanadában készült PCR-tesztet elfogadják, amelynek eredményeit magyar vagy angol nyelvű dokumentum igazol. / 422/2020, amely szeptember 5-én lépett hatályba. (IX. 4.) határozat /

UEFA EURO 2020


A Budapestre utazó külföldi állampolgárok a hivatalos UEFA jeggyel, és 72 órán belül végzett negatív PCR-teszt bemutatásával jöhetnek.

Ezek a szabályok rövid időn belül változhatnak, ezért kérjük, figyelje a Kormány weboldalát és kövesse az itt megosztott, a naprakész magyar kormányzati rendeletekkel kapcsolatos információinkat.



Szívélyes üdvözlettel,

Vezekényi Péter

Szállodaigazgató

Health Care Codex

A Prestige Hotel Budapest**** részletes COVID-19 működési protokollja

Utoljára felülvizsgálva:
2021. április 25.

Az alábbi óvintézkedések a változó kormányzati rendelkezések vagy a körülmények függvényében módosulnak.

Küldünk Önnek egy e-mailt, amelyben a szállodánk szolgáltatásait bemutató leíráson túl, online elérhető járványügyi protokollunk linkjét találja. A linkre kattintva tájékozódhat azokról az óvintézkedésekről, amelyeket mi teszünk az Ön érdekében, és amelyek betartására kérjük Önt szállodánk területén.
Továbbá engedje meg, hogy röviden ismertessük a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos aktuális országos rendeletek néhány fontosabb pontját, melyek vendégeinkre is vonatkoznak:

  • Szállodánkba való bejelentkezés feltétele a védettségi igazolvány bemutatása, melyet recepciós kollégáinknak kell felmutatni. Amennyiben a bejelentkező nem adja azt át ellenőrzésre, akkor az érvényes jogszabályok értelmében bejelentkezését meg kell tagadnunk. Kizárólag az eredeti védettségi igazolványt tudjuk elfogadni, annak fénymásolata, vagy más bemutatási módja (pl. fotón) nem érvényes.
  • Éttermek csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára tartanak nyitva (kivéve teraszok, melyek mindenkinek elérhetőek) – bővebb információért kérjük, forduljon a recepcióhoz.
  • A szálloda étterme a szállóvendégek részére nyitva tart /a reggelin kívül 11:00-20:30 között limitált szervízzel áll vendégeink rendelkezésére/.
  • Üzletek, ill. egyéb szolgáltatók (mint pl. fodrászat) nyitva tartanak.
  • Élelmiszerboltok, valamint gyógyszertárak nyitva tartanak.
  • Rekreációs létesítmények, beleértve a konditermek, beltéri medencék, múzeumok, színházak, mozik csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára tartanak nyitva.
  • A maszk viselése során ügyelni kell, hogy a maszk a szájat és az orrot is teljesen eltakarja.
  • Zárt terekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelező a maszkviselés.

A COVID-19 okozta megbetegedés leggyakoribb tünetei: láz, köhögés, légszomj, izomfájdalom, fáradékonyság és gyengeség, étvágytalanság, valamint ritkább esetben torokfájás és hasmenés. Kérjük, amennyiben a vírus bármely tünetét érzi magán, utazását halassza el. Amennyiben a tünetek szállodánkban jelentkeznek, kérjük, értesítse recepciós kollégánkat, hogy mielőbb segíthessen Önnek a legközelebbi egészségügyi intézettel való kapcsolatfelvételben.

A vírus leginkább cseppfertőzéssel terjed. A megelőzéshez kérjük, ügyeljen a rendszeresen és alapos kézmosásra!

Amit mi teszünk

  • Magyarország Kormánya 2021. április 23-tól kihirdette a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokat és járványügyi készültséget, szállodánkat az Ön biztonsága érdekében a veszélyhelyzetben meghatározott bizonyos óvintézkedések mellett működtetjük.

  • Az új szabályzatot a személyzet oktatáson sajátította el.
  • A szabályzat felelőse az Executive Housekeeper vagy kijelölt helyettese, aki személyesen is rendelkezésére áll bármilyen felmerülő kérdés esetén.
  • A szabályzatot a leghatékonyabb védekezés és az optimális működési szint elérésének érdekében rendszeres időközönként felülvizsgáljuk.
  • Újranyitás előtt minden munkatársunk koronavírus teszten esett át. Munkavégzés alatt folyamatosan figyeljük egészségi állapotukat, naponta munkakezdéskor testhőmérséklet mérést végzünk.
  • Minden munkatársunk viseli a Magyarország Kormánya és az Egészségügyi Világszervezet iránymutatásai szerint javasolt védőfelszerelést.
  • A recepciónál tájékoztató táblákat helyeztünk el, melyek a javasolt 1,5 méter fizikai távolság betartását segítik.
  • A szálloda számos pontján érintés nélkül működő kézfertőtlenítő állomásokat helyeztünk el.
  • A kihelyezett kézfertőtlenítő állomások működését rendszeresen ellenőrizzük.
  • Ösztönözzük az érintés nélküli fizetést, valamint az e-mailben küldött számlákat.
  • A szálloda teljes területén tájékoztató táblákat helyeztünk el.

Amit Öntől kérünk

  • Kérjük, amennyiben Ön is védőfelszerelést szeretne viselni, vegye át az érkezéskor kínált egészségügyi csomagot a recepción.
  • Kérjük, a szálloda közösségi tereiben tartsa be az ajánlott 1,5 méter fizikai távolságot.
  • Kérjük, rendszeresen használja az érintés nélküli kézfertőtlenítőt, melyet a szálloda számos pontján helyeztünk el.
  • Kérjük, kísérje figyelemmel a szálloda területén elhelyezett információs anyagainkat. Segítsen nekünk, hogy tartózkodása egészségügyi szempontból is tökéletesen biztonságos legyen.

Amit mi teszünk

  • Sofőrjeink a kormány egészségügyi irányelveivel összhangban viselik az egyéni védőeszközöket.
  • Minden vendégünk számára, aki szállodánk transzfer szolgáltatását veszi igénybe, maszkot biztosítunk.
  • A járművezető minden utazást követően fertőtlenítő tisztítást végez, kiemelt figyelmet fordítva a gyakran érintett területekre, mint például kilincs, gombok, biztonsági öv stb.
  • A járművezetők betartják a gyakori kézfertőtlenítés szabályait, mely az autó fertőtlenítése előtt és után, valamint az összes transzfer előtt és után történik.
  • Utazás során az utastér levegőjét antibakteriális légfertőtlenítővel tisztítják.

Amit Öntől kérünk

  • Kérjük, a gépjárműben viseljen maszkot.
  • Kérjük, használja a gépjárműbe bekészített kézfertőtlenítőt.
  • Kérjük, amennyiben az utazás során hulladék keletkezik, azt az erre kijelölt hermetikusan zárható tasakba helyezze.
  • Kérjük, a járművön belüli beszélgetést minimalizálja. Ugyan sofőrjeink híresek vendégszeretetükről és a barátságos csevegésekről, kérésünk az Ön érdekét szolgálja.

Amit mi teszünk

  • Minden vendégünknek érkezéskor, a szobába bekészítve ingyenes, lezárt egészségügyi csomagot biztosítunk, mely kézfertőtlenítőt és maszkot tartalmaz.
  • Engedélyével fertőtlenítjük poggyászának külsejét, minden lehetséges óvatossággal ügyelve arra, hogy az anyag ne sérüljön meg.
  • A fertőtlenítő kézmosás kötelező munkatársaink számára.
  • Kérésre a bejáratnál érintkezésmentesen testhőmérsékletet mérünk. Azon vendégeinket, akiknek testhőmérséklete magasabb, mint 37°C vagy 98,6F diszkrét módon a legközelebbi egészségügyi intézetbe irányítjuk.
  • A recepciónál kézfertőtlenítő gélt helyeztünk el érkező vendégeink számára.
  • Kulcskártyáját fertőtlenítettük.
  • Részletes tájékoztatást nyújtunk minden vendégünknek.
  • A recepción kulcskártya- és toll gyűjtőt helyeztünk el, hogy használat után fertőtleníthessük a kulcskártyákat, valamint a tollakat.

Amit Öntől kérünk

  • Kérjük, használja a szálloda bejáratánál elhelyezett kézfertőtlenítőt.
  • Kérjük, hogy tartsa a javasolt 1,5 méter fizikai távolságot.

Amit mi teszünk

  • Vendégszobáinkat fokozott odafigyeléssel takarítjuk és fertőtlenítjük.
  • Takarító személyzetünk védőfelszerelést visel.
  • A gyakran érintett területeket, mint például a telefon, távirányító, fogantyúk, csaptelepek, villanykapcsolók, hőmérsékletszabályozó-panel, széf stb. itt tartózkodása alatt rendszeresen fertőtlenítjük.
  • A szobákból eltávolítottunk a papír alapú tájékoztatók többségét, a szálloda szolgáltatásait ismertető Guest Service Directory a TV információs rendszerén érhető el.
  • A szobában lévő evőeszközöket és edényeket legalább 82°C hőmérsékleten tisztítjuk.
  • Az ágyneműket rendkívül körültekintően kezeljük, zsákba csomagoljuk, lezárjuk és elszállítjuk. A mosoda az összes textíliát legalább 60°C-on mossa. Mosás során a textíliákat baktericid és virucid hatású fertőtlenítőszerrel kezelik.
  • Takarítás során munkatársunk kinyitja az ablakot, biztosítva ezzel a megfelelő szellőztetést.
  • Érkezés előtt minden szobába kézfertőtlenítőt és maszkot készítettünk be.
  • A távirányítót védőfóliában helyeztük el.
  • Miután vendégünk elhagyja a szobát, a takarítást követően hosszabb ideig üresen hagyjuk, mielőtt új vendégünk elfoglalná azt.

Amit Öntől kérünk

  • Kérjük, olvassa el a szobájában kihelyezett tájékoztatót.
  • Kérjük, jelezze amennyiben extra takarítási igénye merülne fel.

Amit mi teszünk

  • A szobaszervizt minimális érintkezés mellett biztosítjuk.
  • Felszolgáló személyzetünk maszkban szolgálja fel a rendelt ételt.
  • Digitális menünk elérhető a szobai TV információs rendszerén.
  • A telefonos rendelés során tájékoztatjuk Önt a megváltozott protokollról.
  • Az Ön által rendelt ételt minden esetben lefedve szállítjuk.
  • Felszolgálónk tartja az ajánlott 1,5 méter fizikai távolságot és csak külön kérésre lép be az Ön szobájába.

Amit Öntől kérünk

  • Kérjük, az Ön által rendelni kívánt ételt a szobai TV információs rendszerén keresztül válassza ki.
  • Kérjük, a számla aláírásához a szobájában elhelyezett tollat vagy saját tollát használja.

Amit mi teszünk

  • Befogadóképességünket az Önök érdekében limitáltuk.
  • A vendégtér kialakítása során figyelembe vettük az ajánlott, legalább 1,5 méternyi távolság biztosításának feltételeit mind a kiszolgálás, mind az étkezés ideje alatt.
  • Felszolgálóink maszkban állnak az Önök rendelkezésére.
  • Éttermünkben minden vendég után fertőtlenítő takarítást végzünk, különös figyelmet fordítva a székekre és asztalokra.
  • A gyakran érintett felületeket (pultok, illemhelyek, korlátok, kilincsek, villanykapcsolók, stb,) minimum 3 óránként fertőtlenítjük.
  • A só- és borsszórókat eltávolítottuk az asztalokról, felszolgáló személyzetünk szolgálja fel azokat.
  • A menüket minden használat után fertőtlenítjük.
  • A’ la carte szolgáltatás a nyitva tartás teljes időtartama alatt az étlapból lehetséges.
  • Az asztalokat az evőeszközökkel csak vendégünk érkezése után terítjük meg.

Amit Öntől kérünk

  • Kérjük, lehetőleg előre foglaljon asztalt, az Ön minél magasabb színvonalon történő kiszolgálás érdekében.
  • Kérjük, az étterembe érkezéskor használja a kihelyezett kézfertőtlenítőt.
  • Kérjük, csak szabad és fertőtlenített asztalnál foglaljon helyet.
  • Kérjük, a reggeli étkezés kivételével asztalfoglalásával segítse az ültetési szabályok betartását.

Amit mi teszünk

  • A konyhában munkatársaink maszkot viselve, a legszigorúbb higiéniai előírások betartásával készítik el a felszolgált ételeket.
  • A konyha területét továbbra is rendszeresen fertőtlenítjük, különös figyelmet fordítva a gyakran érintett területekre, mint például az élelmiszer-ipari berendezések, élelmiszerrel érintkező felületek stb.
  • Beszállítóinktól igazolást kérünk a COVID-19 elleni védekezés intézkedéseikről.
  • Nyers alapanyagok felületén nagyon rövid ideig életképes a vírus, ezért erre szakosított előkészítőben a bővizes lemosást elegendőnek tartjuk, nem indokolt vegyszeres fertőtlenítés.
  • Az összes termék csomagolását, amennyiben szükséges a megfelelő tisztítószerekkel megtisztítjuk és fertőtlenítjük.
  • Menüinket úgy állítjuk össze, hogy elkerüljük azokat az alapanyagokat, amelyeket nem lehet megfelelően fertőtleníteni.

Amit mi teszünk

  • A gyakran érintett felületeket (pult, kilincsek, felvonók kezelőpanelje, felvonók nyomógombjai, mosdók ajtajai, lobby bútorok) minimum 3 óránként a közösségi használatú mellékhelyiségeket óránként fertőtlenítjük.
  • A közösségi terekben érintés nélküli kézfertőtlenítő állomásokat helyeztünk el.
  • A lifteket egyszerre maximum 2 fő használhatja, kivéve az együtt utazó csoportokat, családokat.

Amit Öntől kérünk

  • Kérjük, jelezze, ha bármilyen extra takarítás szükségességét érzi!
  • Kérjük, használja a kihelyezett kézfertőtlenítőt!
  • Kérjük, ügyeljen a távolságtartásra!

Amit mi teszünk

  • A fitness teremben az egyidejűleg tartózkodók maximális létszámát 2 főben határoztuk meg, a teremben tartózkodók számát folyamatosan ellenőrizzük.
  • A fitness terem gépeit minimum 3 óránként fertőtlenítjük.
  • Fitness termünkben kézfertőtlenítőt, fertőtlenítőszert és eldobható fertőtlenítő kendőt helyeztünk el.
  • A Relax Roomban lévő jacuzzit az Ön biztonsága érdekében határozatlan ideig nem működtetjük.

Amit Öntől kérünk

  • Kérjük, használja a fitness teremben elhelyezett kézfertőtlenítőt.
  • Kérjük, hogy fitness termünkben a kihelyezett fertőtlenítőszerrel és eldobható fertőtlenítő kendővel használat előtt és után is fertőtlenítse a gépet.
  • Kérjük, edzés közben is ügyeljen a javasolt 1,5 méter fizikai távolság betartására, valamint a létszámkorlátozásra.
  • Kérjük, kísérje figyelemmel a fitness teremben kihelyezett tájékoztatókat.

Amit mi teszünk

  • A légkondicionáló berendezéseket folyamatosan fertőtlenítjük.
  • Konferenciatermeinkben a székek közti távolság legalább 1 méter vagy üzleti partnereink igényei szerint alakítjuk.
  • A gyakran érintett területeket (kilincsek, ajtók, székek, asztalok, stb.) minden rendezvény után fertőtlenítjük.
  • Az elektronikus berendezéseket, valamint a vizuális segédeszközöket minden rendezvény után fertőtlenítjük.
  • A konferenciatermekben kézfertőtlenítőt helyeztünk el.
  • Kollégáink maszkban állnak az Ön rendelkezésére.

Amit Öntől kérünk

  • Kérjük, érkezéskor használja a konferenciaterembe kihelyezett kézfertőtlenítőt.

Vigyázunk Önre!

Egyedi kedvezmény a Prestige-ben:

Nézd meg, mit kell tenned ahhoz, hogy megkapd az egyedi promóciós kódunkat!

3 egyszerű lépést kell követned és máris küldjük az egyedi kódot tartalmazó emailünket:

Tovább a részletekhez